Nem titkolom, sőt, a gyerekeknek is mesélek róla, hogy 29 éves koromban stroke-om volt. Ilyenkor az embert a hite vagy elhagyja, vagy megerősödik benne. Velem az utóbbi történt. Gond volt a járásommal, a beszédemmel, az egyensúlyommal. Ráadásul azt mondták: nem lehet gyerekem.

Azért ez feladja a leckét. Azt hallottam valahol -és hiszem az igazságát- hogy a nehézségek mutatják meg, kik is vagyunk igazából.

Én nem adtam fel!

Szerencsére a szüleim mindig erős gyökerek voltak, Rájuk bármikor-bármiben számíthattam, így ebben a nehéz időben is talpra álltam.

Szoktam mondani, hogy Anyukám kétszer adott nekem életet. Egyszer, amikor megszülettem és akkor, amikor újjászülettem. Mindkét alkalommal ott volt és fogta a kezem.

Néhány évvel később -bár az sem küzdelemmentesen- de egészséges kislánynak adtam életet.

Istennel sokat beszélgettem erről az időszakról. Meg szerettem volna hálálni, amit kaptam. Így amikor csodával határos módon, a Manó Könyvek Kiadó felhívott, hogy kiadnák A varázsmag szövetsége című első könyvemet, tudtam, hogy eljött az ideje a viszonzásnak.

A szeretetnek áramolnia kell. A jelet vártam. Megkaptam: A Csodalámpa Óhaj Sóhaj Alapítvány-nak ajánlottam fel az első könyvem utáni jogdíjamat, mellyel életveszélyesen beteg gyermekek kívánsága teljesülhet.

Hiszem, hogy a maga szintjén mindenki tud segíteni. És kell is. Emberségből.